Az eső heteken át szakadt, a Duna vize meg egyre csak duzzadt. Mindenki sejtette, hogy eljött az idő: még a naplopó politikusaink is kint voltak velünk a gáton, segíteni kellett, nem volt mese: ha meg akartuk menteni a szeretett kis településünket, cselekedni kellett. De amikor elindultam otthonról, már éreztem, hogy valami nincs rendben. Az a régi, jól ismert gyomorégés, ami mindig a legrosszabbkor tör rám, most is megjelent. Reflux – már a neve is hányingerkeltő, nem? Az éles, égető érzés, ahogy a gyomorsav felkúszik a torkomban, pont most? Pont most, amikor az árvíz elérte a kritikus szintet, és szükség van rám?!
Amint kiértem a gátra, az adrenalin valamennyire elnyomta a fájdalmat. De a testem nem hagyta, hogy figyelmen kívül hagyjam. Ahogy homokzsákokat pakoltunk, éreztem, hogy a gyomorsavam egyre csak felfelé kúszik, mintha belülről égetne. Minden egyes hajolásnál, amikor a zsákokat emeltem, mintha lángolt volna a torkom. És nem tudtam megállni. Nem engedhettem meg magamnak, hogy félreálljak, miközben mindenki más küzdött az áradattal.
Az idegeim olyan pattanásig feszültek voltak, mint a zsákok, amelyeket próbáltunk a helyükre rakni. Minden pillanatban éreztem, hogy a gyomrom mintha lázadna ellenem. Fájt, égetett, mintha két fronton harcolnék: a folyó ellen és a saját testem ellen.
Gyors segítség
Egy pillanatra meg kellett állnom. A sav már szinte elviselhetetlen volt. Lehajoltam, próbáltam nyugodtan lélegezni, de minden légvétel csak tovább fokozta a fájdalmat. Egy kolléga jól megnézett magának, majd mikor elmondtam neki, mi a bajom, szó nélkül kezembe nyomott egy levél Rennie-t.
Két zsákpakolás közötti szünetben lehuppantunk egymás mellé csevegni, ekkor már jobban voltam. Mondtam neki, hogy az egy dolog, hogy ez a nyavalyás reflux rajtam van, de a rennie ára az, ami még egyszer megforgatja bennem a kést. Erre dülledt szemekkel nézett: “Prevenciopatika.hu, öcsém. Mond valamit?”
Nem mondott. Na, akkor erre én most rálesek…
Előkaptam a telefonomat, és rögtön rákerestem. A prevenciopatika.hu jött fel az első találatok között, ahol rögtön megláttam a Rennie-t. Emlékeztem rá, hogy régebben is rendeltem innen, de akkor még nem volt ennyi bajom, legalábbis azt hittem – az én koromban már nem lehet az ember ennyire könnyelmű. Rögtön megrendeltem a nagy rakás gyógyszeremet, azon kívül, hogy a rennie ára rendkívül kedvező volt, egy csomó minden más is sokkal olcsóbb volt, mint más helyeken.
A prevenciopatika.hu tényleg lenyűgözött. A weboldalon nemcsak gyorsan és egyszerűen tudtam rendelni, hanem az árak is eszetlenül alacsonyak voltak! Még akkor is, amikor az ember teljesen kimerült és stresszes, mint én voltam, egy ilyen kedvező ár segít helyretenni a nyugalmát. A rennie ára olyan barátságos volt, hogy biztosra vettem, önmagában ez a tény még a refluxomat is gyógyítja.
Az az érzés, hogy nem kell egy vagyont költenem a gyógyszerekre, valódi megkönnyebbülést hozott. Amint beveszem a Rennie-t, szinte perceken belül kezdem érezni a hatást, ez a top – és a prevenciopatikának köszönhetően könnyedén, olcsón hozzájuthatok.
Az égető fájdalom lassan eloszlott, nap végre megnyugodtam. A prevenciopatika.hu szolgáltatása nem csak gyors és hatékony volt, hanem az árak is tényleg annyira megfizethetőek, hogy keresgéltem az állam a padlón. Na és ezt kapd ki – díjmentes volt a szállítás, nem tudom, ez ilyen időszakos dolog-e, szerintem gyakran van náluk ilyen, főleg, ha egy szakajtó gyógykészítményt rendelsz, akárcsak szegény refluxos önmagam.
Tudom, hogy bármikor, amikor szükségem van rá, a prevenciopatika.hu mindig ott lesz, elérhető áron, hogy segítse a gyógyulásomat. Az ár-érték arány tényleg kiemelkedő, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is itt fogok keresni, ha bármilyen gyógyszerre szükségem lesz.
A Rennie és a prevenciopatika.hu nem csak a fizikai fájdalmam enyhítette, hanem a pénzügyi aggályaimat is eloszlatta, így teljes szívemből tudok hálás lenni mindkettőnek. Az, hogy ilyen hatékony és kedvező árú megoldást találtam, ténylegesen felbecsülhetetlen értékű volt a számomra.