Te mit teszel meg a környezetért? Sokszor hallom, hogy “úgysem tehetek semmit”, “egyedül kevés vagyok hozzá”, “én nem tudok olyan nagy dolgokat tenni”, “nincs rá pénzem”, és még sokáig sorolhatnám ezeket. Pedig a környezetvédelemért egészen egyszerű és hétköznapi dolgokkal is sokat lehet tenni. Nem kell mindenkinek nagy tetteket végrehajtania ahhoz, hogy kímélje a természetet és a bolygót! Már az is sokat jelent, ha egészen egyszerűen nem szemetelünk mondjuk. Ezt pedig nem olyan nehéz megcsinálni, igaz? Ha pedig az otthoni tevékenységeket nézzük: ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot, ha újrahasználható bevásárlószatyrot használunk ahelyett hogy minden alkalommal újat vennék, ha nem pazarolunk…máris tettünk valamit a környezetvédelem érdekében. A Földünkre igazán megéri vigyázni, hogy még hosszú időn át ilyen gyönyörű hely lehessen. Amikor egy szép tájat nézek, mindig arra gondolok, hogy mennyi ember van akit nem érdekel a Föld sorsa. Vagy egyszerűen csak lusták ahhoz, hogy tegyenek valamit…
Annyi helyzet van amúgy, ahol sokkal nagyobb változásokat is képesek lennénk elérni, ha nem halogatnánk a dolgokat és nem keresnénk kifogásokat… Jó példa erre az alkoholizmus problémája is. Ebben az esetben nem csak az alkoholizmus teszt az, ami ki tudja deríteni a függőség fennállását, hanem a családtagok és a barátok is könnyen észre tudják venni, ha valaki az alkoholizmus által érintett vagy kóros ivás kezdődik el nála. Erről is ír a felepulok.hu oldal.
Nagyon fontos mind a hozzátartozók, mind az érintett személy szempontjából, hogy minél hamarabb felismerjük, ha baj van. Az alkoholproblémák nem csak azt az egy embert, de az egész környezetét, a családját szintén megpróbáltatások elé állítják. Éppen ezért a hozzátartozók azok, akik a legtöbbet tudják tenni az időben történő felismerés és a felépülés esetében is.
A felépüléshez természetesen a megfelelő szakemberek segítsége szintén elengedhetetlen. Nemrég találtam rá a erre az említett, felepulok.hu weboldalára, ami egy igazán figyelemre méltó honlap. Hasznos segítséget kaphatunk itt az alkoholról való leszokáshoz. Olvashatunk cikkeket a témában, olyan lényeges dolgokról mint a kóros ivás kialakulása, az alkoholizmus kezdeti tünetei, az alkoholizmus teszt, az alkoholizmus különböző stádiumai. Megtudhatjuk, hogy hogyan segíthetünk a függőségtől szenvedő szeretteinknek, illetve hogyan vehetjük észre rajtuk a figyelmeztető jeleket.
Az alkohol függőségre hajlamosító szer, mivel minél többet fogyasztunk belőle, annál jobban hozzá lehet szokni. Aki pedig hozzászokik, annál egyre kevésbé éri el azt a hatást, ami miatt isszuk, így tehát egyre többre és többre lesz belőle szükségünk. Erről szintén találtam egy nagyon érthető és kitűnően megírt cikket a felepulok.hu weboldalán. Nagyon tetszik, hogy a felépülésben való segítségnyújtás mellett arra is fordítottak enegriát, hogy ilyen ismeretterjesztő cikkeket töltsenek fel a honlapjukra.
Amennyiben valaki már eljutott odáig, hogy segítséget kérjen, egy 28 napos bentlakásos leszokásban segítő programban vehet részt. A programot egy amerikai módszer, a Minnesota modell alapján alkották meg. Az itt dolgozó addiktológiai szakemberek maguk is olyan személyek, akik korábban már megküzdöttek az alkoholizmussal. Az a tény, hogy nagyrészt ilyen embereket foglalkoztatnak segítőként, nagyban hozzájárul a programban részt vevők motivációjának növeléséhez, illetve azért is nagyon jó, mert a lehető legjobban meg tudják érteni egymás helyzetét. Aki még sosem tapasztalta meg a függőséget a saját bőrén, nehezebben tudna tanácsot adni és teljes métrékben megértő lenni.