Nagyon szeretem a városunkat több okból is. Az egyik az, hogy több civil szervezet és közösségi tér is kiemelten foglalkozik a környezetvédelem kérdéseivel. Vannak, akik inkább gyerekeket céloznak a kezdeményezéseikkel, mások pedig minden generációt igyekeznek bevonni a közös tevékenységekbe. Mivel nekem is szívügyem a környezetvédelem, ezért gyakran részt veszek az ilyen eseményeken, és igyekszem a család többi tagját is bevonni. Annak idején még azon is elgondolkoztam, hogy csomagolásmentes boltot nyissak, de aztán nyílt kettő is a környékünkön, így elvetettem az ötletet. Sajnos azóta egy már be is zárt, úgyhogy látszik, hogy azért van feladat ilyen szempontból. Talán sokan azt hiszik, hogy sokkal drágább egy ilyen bolt, pedig ez nem igaz. Ahogyan az sem, hogy nincs értelme a kis lépéseknek, amelyeket fogyasztóként meg tudunk tenni. Értem, hogy az állami szintű döntésekkel nem tud versengeni egy-egy kezdeményezés mértéke – ahogyan a magánrepülők okozta környezeti terheléssel sem –, de bízom abban, hogy mégis van értelme ezeknek a jó szokásoknak, amelyeket a következő generációknak is át tudunk adni.
Abban is feltétlenül hiszek, hogy érdemes megosztani a jó tapasztalatainkat és felfedezéseinket. Esetemben most az utóbbiról van szó, ugyanis egy olyan szimpatikus ügyvédi iroda jött velem szembe a napokban online, amit mindenképp szerettem volna itt bemutatni a blogon is. Nem másról van szó, mint a Dr. Tatár Borisz Ügyvédi Iroda webes felületéről, a drtatarborisz.hu-ról. Sokan gondolhatnák ugyan, hogy miért is lenne szüksége az átlagembernek jogi segítségre, de ezzel egyáltalán nem értek egyet. A honlap pedig ki is bontja a témát azáltal, hogy segít eligazodni a különböző jogi szakterületek között. Ott van például a munkajog. A munka kapcsán kijelenthetjük, hogy nagyon sok ember érintett, és bármikor jöhet egy olyan helyzet – sajnos vagy nem sajnos –, amikor ügyvédre lehet szükség. De itt nemcsak egy esetleges perre kell gondolni: nagyon sok örömteli helyzet is van, amikor jogi támogatásra van szükség. Nézhetjük például a családjogi eseteket is, amelyek szintén gyakoriak. Vagy az ingatlanjogot, ami tökéletes példa arra, hogy élete során legalább egyszer szinte mindenkinek szüksége lehet egy ügyvéd szakértelmére. Ha például ingatlant szeretnénk vásárolni vagy eladni, ahhoz is ügyvéd kell – de ezt szerintem mindenki tudja. Úgyhogy miért ne ragadnánk meg az alkalmat arra, hogy megjegyezzük egy szimpatikus és korrekt ügyvédi iroda elérhetőségeit a jövőre való tekintettel? Szerintem jobb mindenre felkészülni, és ha körbenézünk az online felületükön, akkor könnyen meg tudjuk állapítani, hogy az igényes és informatív honlap mögött csakis egy professzionális csapat állhat. Tetszett az elrendezés, a színek és a betűtípus, valamint az, hogy nem bonyolították túl az egészet, hanem egy egészen harmonikus designt sikerült kialakítani, ami méltó az ügyvédi szakmához. Szerintem ennél nem kell több, ha egy profi honlapról és Ügyvédi Irodáról van szó.

Remélem, hogy a jövőben sokak számára bizonyul majd hasznosnak, hogy bemutattam a Dr. Tatár Borisz Ügyvédi Iroda felületét. Noha, ahogy már említettem, én is csak nemrég találtam rájuk, de maximálisan meggyőztek. Ritka, hogy egy online oldal ennyire elnyerje a tetszésemet. Ráadásul különösen érdekesnek találtam a leírásokat is: az orvosi műhibaperektől kezdve a már említett szakterületeken át, egészen a családjogig bezárólag szakszerű támogatást nyújtanak. A drtatarborisz.hu bármikor kész a felfedezésre, az ügyvédi csapat pedig készségesen áll a megkeresések elébe.