A villanyautók elterjedése a céges autózásra is hatással lehet

A klímaváltozás hatásairól minden bizonnyal nem létezik olyan ember a kontinensen, aki ne hallott volna a TV-ből, rádióból, az újságokból, vagy akár az internetről. A káros környezeti hatások megfékezéséből sokan igyekeznek kivenni a részüket. A lakosság például igyekszik újrahasznosítható termékeket vásárolni, szelektíven gyűjteni a szemetet, vagy éppenséggel nem égetni feleslegesen a villanyt. De akinek már van napelemes rendszere, az is hozzá tud járulni a kevesebb nem-megújuló energiaforrás használatához, mivel ez is a környezetbarát megoldások közé tartozik.

Kétségtelen, hogy a városokban az autók megnövekedett száma jelentős mértékben hozzájárul a szmog, vagyis a légszennyezés súlyosbodásához. Ezért az önkormányzatok igyekeznek egy szélesebb réteg számára megfizethetővé tenni a közlekedést és bicikliutakat kialakítani, ezáltal motiválva a lakosságot, hogy környezetbarátabb útvonalat válasszanak. A közösségi autózás szintén egyre inkább elterjedté válik. Ezzel mindenki jól jár, mivel a sofőr útiköltsége megtérül, az utasok pedig kedvező feltételek mellett, teljes kényelemben juthatnak el a kijelölt célpontra, miközben kevesebb káros anyag kerül a levegőbe, mintha mindenki a saját autóját vezette volna.

A villanyautók megjelenése szintén hasonló változást és kevesebb környezetszennyezést kíván elérni. A flottakezeles.hu weboldalán találtam egy érdekes cikket erről. Nem csoda, hogy a vállalat felvetette a témát, hogy vajon mikor válnak majd teljes mértékben elterjedtté ezek a járművek hazánkban, mivel ők már évek óta figyelik az összes céges autózással kapcsolatos trendet.

villanyautók

A flottakezeles.hu ügyfeleinek ezelőtt sem volt mindegy, hogy hogyan, milyen feltételek mellett tudnak céges autókhoz jutni, és a projektnek mekkora a megtérülési rátája. A flottakezeles.hu ebből kifolyólag törekszik arra, hogy pontosan meghatározza ügyfelei igényeit, akár 3, akár 103 db járműre tart igényt a cég. A zárt és nyílt végű lízing, illetve a hitel és tartós bérlet mind-mind más helyzetben levő cégek számára lehetnek előnyös finanszírozási formák. Ezen felül a különböző költségekkel és adókkal is számolni kell. A villanyautóknál az előbbiek is teljesen mások, ezért az ezekben gondolkozó cégeknek érdemes tanácsot kérni a flottakezeles.hu oldalon található űrlap segítségével. Ennek a kitöltése nem bonyolult, a cég munkatársai pedig készségesen válaszolnak minden kérdésünkre.

A céges autók ügyintézése egyébként típustól függetlenül sok fejfájást okozhat a vállalkozók részére. A céges biztosítás és egyebek kapcsán ugyanis nem mindig van lehetősége eljárni egy-egy alkalmazottnak, és a különböző ajánlatok mérlegelése is hosszú időt vesz igénybe, amire nehéz kellő figyelmet szakítani egy projekt kellős közepén. Az pedig még rosszabb, ha pont ilyenkor romlik el a céges kocsi, és hirtelen azt sem tudjuk, hogy melyik szervizbe vigyük, már ha éppen ráér valaki, akire rá lehetne bízni ezt a feladatot. A flottakezeles.hu-nál nem kell aggódnunk ezek miatt, mivel az általuk bérbeadott járművek rendelkeznek a kellő kötelező biztosításokkal, meghibásodás esetén pedig bátran fordulhatunk az ügyfélszolgálathoz, akik segítenek eljutni a megfelelő szervizbe, illetve egy hosszadalmasabb javítás esetén akár még csereautót is tudnak biztosítani. Képzeljük csak el, hogy ez mekkora segítség tud lenni mondjuk egy csomagküldő futárszolgálatnak a karácsonyi hajtás kellős közepén. Illetve az adminisztrátorról is sok terhet levesznek a flottakezeles.hu ügyintézői, akinek így nem kell túlóráznia vagy csúsznia a már korábban kijelölt határidős feladatokkal.

A flottakezeles.hu tehát egész biztosan képben van, bármilyen járműparkra is tart cégünk igényt a hatékony munkavégzés érdekében. Mivel szakértők a témában, az új kihívásoktól sem riadnak vissza. Akár a villanyautóké, akár más járműveké a jövő, nekik garantáltan lesz mindig egy kedvező ajánlatuk!