Az Országgyűlés hétfőn szavaz az energetikai tárgyú törvényekhez benyújtott módosító indítványokról: a kabineten belül megszületett a megállapodás arról, hogy fennmarad a kötelező áramátvételi rendszer (kát), de átalakítják; a hőenergiát támogatják majd.

 

A parlamenti honlapra felkerült az egyes energetikai tárgyú törvények kormány által támogatott listája, ebből kiderül: a kabinet - ahogy eddig bizottsági üléseken is nyilatkozott - nem támogatja Lázár János módosító indítványát.

A Fidesz-frakcióvezetője még január végén azt indítványozta: csökkenjen a hővel kapcsolt és a megújuló áramtermelés támogatása azzal, hogy a 2010. december 1-től hatályos, már 15 százalékkal csökkentett ártámogatás helyett 25 százalékkal mérsékeljék a támogatás mértékét 2011. január elsejétől, és a csökkentés aránya 35 százalékra emelkedjen 2012. januártól. Lázár János a megújuló energiából termelt áram kötelező átvételi árát is azonos arányban csökkentette volna.

Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár a Magyar Televíziónak adott interjúban kijelentette: megmarad a kötelező átvételi rendszer, de átalakítják. Hozzátette: ezt a megállapodást a miniszterelnök is jóváhagyta, hétfőn erről tájékoztatja a frakciót. Az átalakításról elmondta: nem a villamosenergia-termelés fogják honorálni, és nem azért fizetnek majd többet, hanem a megtermelt hőenergiáért. Itt hasznosul ugyanis társadalmilag a támogatás - fűzte hozzá. A lényeg - fejtette ki -, hogy a távhőszolgáltatás áremelkedését tudják csökkenteni, és nem az a cél, hogy a villamosenergia-termelésen keresztül jussanak a szolgáltatók extra profithoz. Ez a belső beavatkozási pont - hangsúlyozta.

Az államtitkár szerint ez az intézkedés az intézményi költségvetésekben és a lakossági költségvetési kiadásokban érezteti hatását, illetve a villamos energia árában jelentkezhet csekély mértékű csökkenést előidézve. Kiemelte: nem lehetett úgy megközelíteni ezt a kérdést, hogy a teljes kötelező átvételi rendszert megszüntetik, mert akkor összeomolhatott volna maga a távhő-szolgáltatás. Bencsik János beszélt arról is, hogy a kötelező átvételnek van egy másik nagyon fontos része, az pedig a zöldenergia, a hő-, illetve a zöldáram átvételének támogatása. Erről azt közölte: ez egyelőre nem változik, 2012. január elsejére alakítanak ki egy új támogatási rendszert a szakmai szervezetek bevonásával.

Van egy harmadik rész - fűzte hozzá -, az pedig a biomassza, az erdei tűzifa használata; ezt két ponton szigorítják majd: egyrészt az erdészeti, másrészt pedig az energetikai törvények háttér rendeleteinek szigorításával; pontosítják, mi minősül tűzifának, illetve hogy az milyen hatásfok mellett lehet majd felhasználni. A távhővel kapcsolatban megerősítette: hatósági áras lesz; a távhőárak befagyasztása csak addig lesz majd érvényben, amíg az új rendszert nem vezetik be.

A Lázár Jánossal folytatott vitájáról az államtitkár úgy nyilatkozott: az szakmai volt, és szakmai beszélgetéseket folytattak. Aláhúzta: társadalmi érdek, hogy egy átmeneti időszakban biztosítsanak "levegőt" a társadalomnak, hogy az konszolidálni tudja saját anyagi, házi, otthoni költségvetési helyzetét, és talpra tudjon állni.
Ehhez szükség van arra, hogy az energia-ellátás területén műszaki hatékonyság javító beavatkozásokra kerüljön sor, illetve lehetőséget nyújtsanak az állam számára, hogy indokolt költségek alapján tudja megállapítani szolgáltatás az árát - emelte ki. Szerinte van egy politikai elvárás, és van egy műszaki adottság, illetve vannak a gazdasági kérdések. Úgy fogalmazott: ezeket kellett közelíteni, ebben volt vitájuk, de az elmúlt héten sikeresen megállapodtak.

Forrás: www.greenfo.hu